Munkahelyi elsősegélynyújtás

Az elsősegélynyújtás ismeretének elsajátítása minden ember számára hasznos tudás, hiszen az élet bármely területén szükségünk lehet rá, életet menthetünk birtokában. Különösen vészhelyzetben fontos, hogy a megszerzett ismeretet gyakorlatban is kamatoztatni tudjuk, hogy a megfelelő lépéseket megtudjuk tenni a baj elhárítására.

Munkahelyi körülmények között is elengedhetetlen, hogy az esetleges munkahelyi balesetben megsérült személyek ellátására időben siessen valaki, aki szakszerű képzésben vett részt korábban. Továbbá a munkáltatóknak jogszabály által megszabott kötelezettsége is, hogy a munkahelyen folyamatosan biztosítsa kiképzett munkahelyi elsősegélynyújtó munkavállaló jelenlétét.

Jogszabályi háttér:

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 46.§-a értelmében a munkahelyen - jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásnak, a munkavállalók létszámának, a munka szervezésének megfelelően - biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit.

A munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002.(II.8.) SzCsM-EüM együttes rendelet 20.§ -a rendelkezése alapján minden munkahelyen és műszakban a tevékenység és a munkafolyamatok veszélyességétől, illetve az ott dolgozók számától függően kialakított elsősegélynyújtó felszerelést vagy mentődobozt és a munkavállalók közül kiképzett, elsősegélynyújtásra kijelölt személy jelenlétét kell biztosítani.

Ellenőrző hatóság:

Főváros és Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztálya, illetve a munkahely jellegétől függően az ÁNTSZ.

Miben segítünk mi?

A cégünk által tartott képzésen Kollégái gyakorlat orientált, hatékony oktatásban részesülnek. A képzés alapvető célja, hogy a munkahelyen bajba jutott embertársukon magabiztosan, szakszerűen segíteni tudjanak. Ezen cél elérése érdekében a képzésben résztvevő hallgatók megismerik az elsősegélynyújtás általános szabályait és az elméleti képzés mellett gyakorlati feladatokon keresztül be is gyakorolják az elsősegélynyújtást, és elsajátítják azon szükséges lépéseket, mozdulatsorokat, amelyeket a balesetet szenvedett személyen el kell végezni a mentők kiérkezéséig.

Az elsősegélynyújtó tanfolyam elvégzéséről igazolást állítunk ki.